Nemrégen felfedeztem az Italkereső.hu oldalt, ahol az alkoholok, jelen esetben a kézműves sör árak igen kedvezőek.

Kézműves sör árak

Kerti partit szerveztem, ahova igencsak szomjas társaságot vártam. Ráadásul igényeset is, így a minőségi tömény szesz mellett kézműves sörökre is szükség volt. Nemrégen felfedeztem az Italkereső.hu oldalt, ahol az alkoholok, jelen esetben a kézműves sör árak igen kedvezőek. Tetszett, hogy nem kellett sok oldalt átnézegetnem, hanem egy helyen összehasonlíthattam sok kereskedés ajánlatait. Így gyorsan megtaláltam a keresett italokat, majd a megfelelő kereskedőt kiválasztva az adott forgalmazó honlapján meg is rendelhettem az italokat.

Elsősorban az ALE és belga sörökre volt igény, azokat kerestem. Természetesen, ha már „arra jártam”, a tömény szeszt is az Italkereső.hu-n keresztül szereztem be. A parti szerencsére jól sikerült, a mennyiség és a minőség terén is elég volt az ital, persze páran azért eléggé eláztak, mármint alkoholügyileg. De ennyi beleér. Szóval az Italkereső.hu egy olyan gyűjtő jellegű oldal, amelyen keresztül könnyen, gyorsan és kedvező áron szerezhetünk be mindenféle alkoholos italt, jelen esetben például a kézműves söröket. Bátran ajánlom mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük